Ajánló

„A blog 4 téma köré csoportosul: CSALÁD, OTTHON, FENNTARTHATÓ ÉLETMÓD, DIY. Úgy jellemezhetném, mint egy virtuális, családbarát „kávéházat” ötletekre szomjazóknak. Olyan dolgokról írok, ami engem érdekel, amit én is szívesen olvasnék. Azt szeretném megmutatni, hogy a legegyszerűbb, leghétköznapibb dolgok is lehetnek különlegesek, és kreatívak, ha megtanuljuk olyan szemüvegen keresztül látni őket.” (forrás: anapfenyillata.hu)
„Ez a blog nem a gyász feldolgozásának naplója, nem fájdalomarchiválás. Bár lenyomataiban szerepet kap a traumaexegézis, mégsem a statikus emlékezés mauzóleuma, hanem egy gondolkodásbeli és pszichológiai átrendeződés dokumentációja. Azoknak írom, akik aggódnak értem, akik látni akarják, hogy van-e még tovább. Célja a belső mozgás, a mentális építkezés láthatatlan szerkezetének láthatóvá tétele – hogy értsétek nem álltam meg, csak egyéni ritmusban haladok, amelyben egyelőre ismeretlen változók keresik egyensúlyi állapotukat.” (forrás: https://amitnemakartammegirni.blog.hu/)
Instagram: amitnemakartammegirni
„Az Építem az otthonom konferenciák szervezője Az építő közösség, amely már 14 éve segíti a házépítőket és házfelújítókat, hogy akár már az első építkezésük is sikertörténet legyen!” (forrás: epitemazotthonom.hu)
„A magazin azoknak az olvasóknak kínál változatos és látványos tartalmat, akiknek fontos a lakás egyedi díszítése, a gyerekkel való közös foglalatosság, szeretik kipróbálni kézügyességüket és érdekli őket a receptek részletes leírása.” (forrás: iqpress.hu)
Lélektani – spirituális – tudományos útkeresés mindenkinek. Beszélgetések, előadások lélekről, spiritualitásról, vallásról, tudományról. Vendégeim különleges életet élők, más és más világszemlélettel látók: tudósok, papok, harcosok, üzletemberek, kívülállók. Az élet értelmének és legalapvetőbb kérdéseire való válaszkeresésre hívok minden hallgatót: egyszóval lélekturkálásra és lélekfürkészésre. (forrás: Lélekfürkész podcast)
A Pray As You Go a hét minden napjára egy új imádságot készít, és a hétvégékre is van egy alkalom. Ez nem egy „Gondolat a naphoz”, nem egy prédikáció vagy bibliatanulmány, hanem inkább egy keret a saját imádsághoz, amely 10-13 perc közötti időtartamban zenét, szentírást és néhány elgondolkodtató kérdést kombinál. (forrás: pray-as-you-go.org)