Ma olykor kicsit nagyobb ereje volt a szélnek, de nagymamám kertjében a tulipánok csak nem adták be a derekukat, és kitartóan álltak a szélfúvásban, kibontakozva a közben sütő nap fényére és melegére. A címben a sorrend nem véletlen, és az idei húsvétomat is valahogy ez a tulipán tudná most leginkább jelképezni. Egyszerre jelenik meg benne az életet oltó, kiomló, ugyanakkor az ereinkben lüktető, éltető vér és az elevenség színe. Amit húsvétkor ünneplünk, maga is a kettősség dinamikájában zajlik: Krisztus meghal, hogy feltámadhasson. A mag, amit tavasszal ilyenkor elvetünk, elhal a földben, hogy majd a maga idejében termést hozhasson. Valaminek a vége és másnak a kezdete. Húsvét hajnalban szokták járni a határt is, hogy szemügyre vegyék a tavasz elején készített vetést, ebben is ünnepelve az új élet kezdetét.
Húsvét egy 40 napos böjti időszakot zár teljessé. Ez a böjti időszak külső-belső fejlődésre, elfogadásra, csendre, “meghalásra” hív, hogy mindezek által átalakulva, kiüresedve alkalmassá váljunk egy “új élet” befogadására. A nagyböjti időszakokban minden évben eszembe jut az „Egy gésa emlékiratai” c. film néhány mondata, ami szintén nagyon jól kifejezi azt, hogy milyen jelentősége van a böjt általi (legyen az testi vagy szellemi/lelki) megtapasztalásnak: „Először akkor tudtam meg, hogy anyám beteg, amikor apám visszadobta a halat a tengerbe. Aznap éheztünk, hogy megértsük az ürességet – ahogy mondta.” Ha érzem valaminek vagy valakinek a hiányát, az megmutatja, hogy milyen és mekkora részt tölt be az életemben az adott dolog vagy személy. Ha ezt a hiányt meg is értem, akkor az segíthet abban, hogy elfogadjam, új módon élhessem meg, és lehetőséget adjak annak, hogy ez a hiány egy másfajta minőséget kapjon, átalakulhasson ürességgé, ami helyet teremt másnak (is). Számomra ez a két szó – hiány és üresség – nem feltétlenül szinonímája egymásnak. Érezhetem valaminek a hiányát, de ha tele van a szívem ezzel az érzéssel, akkor maga a hiány lesz az, ami kitölti a benne lévő helyet, és így kiszorít minden mást. Megmaradva az idézetnél: ahogyan egy édesanya betegsége – és az ő ebből fakadó jelenlétének hiánya – a fókuszba kerülhet, úgy vonhatja el magáról az anya személyéről is a figyelmet. Ha meg is tapasztaljuk, hogy mi az, ami/aki valóban hiányzik és ez hogyan hat ránk (az édesanya másnapra meg is hal a filmben), akkor a figyelem új perspektívát kaphat, túl láthat a fizikai történéseken és kész lehet arra, hogy valami új irányba mozdítsa a tetteket is. Mindehhez persze szükséges, hogy megtapasztaljuk a hiányt (…éheztünk…), és így megértsük az ürességet.
Húsvét ezt a hiányt és ürességet szeretné megtölteni bennünk élettel, valami újjal, valami többel.
Az élet sója 