Az élet sója

Mennyi mindenre jó egy ágynak döntő megfázás?! Például filmnézésre… meg blogírásra, amit már vagy 2 éve nem tettem.

A 2024-es filmnek, amit néztem, már a címe is beszédes: AMItől félsz (AfrAId/ L’ A.I. du mal/ Parano-IA). Néhány nyelven a cím szójátéka is egész jól visszadja a témáját, ami a mesterséges intelligencia. Érdekes, hogy mennyi nyelvben összekapcsolhatóak a félelmet és az MI-t kifejező fogalmak. Maga a történet röviden arról szól, hogy egy marketinges fickó tesztalanyként a saját házában a családjával próbál ki egy eladásra szánt terméket, AIA-t, ami egy AI-n alapuló “házinéni”. Segít a leckeírásban, a tudatosabb háztartás vezetésében, megoldja az online térben terjedő deepfake-videók problémáját, és így tovább, amivel szépen, lassan az élet részévé válik, és úgy tűnhet, hogy nem boldogulunk már nélküle. Online megtekinthető a film a MAX kínálatában is.

Eddig nem igazán foglalkoztam vele túl mélyen, hogy számomra mit is jelent az MI, vagy hogy mit is rejt magában, milyen hatása lehet. Tudatosan nem használom – nyilván a Samsung, vagy a webes és online felületek algoritmusainak köszönhetően már én sem tudom kikerülni, ahogyan ennek a bejegyzésnek a megírásában sem, de nem kértem még soha a chatGPT-t, hogy írjon nekem egy elemzést pl. a rovarok védekezési szokásairól, vagy egyáltalán bármiről. A filmben viszont volt egy mondat, ami megfogott, és ami talán elég jól megragadja a lényeget:

„ A modern kor pestise a magány.”

Az AI azért van, hogy nekünk segítsen. Rengeteg területen látszik, hogy hasznos a használata, legyen az tudomány, életmód, vagy akár csak a hétköznapokban az okostelefon kamerájának fotózáshoz történő használata. Sok magányos embernek is adhat kapaszkodót, építhet közösséget, hatolhat át téren és időn, és emiatt azt az érzetet keltheti, hogy nem vagyok egyedül, ami részben talán igaz is lesz. Valamire viszont nem képes: valódi hús-vér kapcsolatra, szeretetre, ami az ember leglényegesebb és legmegmozgatóbb sajátja és amit csak valódi személy adhat egy valódi személynek. A filmben szereplő házaspár többször így köszön el egymástól: „Szeretlek.”, és ugyan ez egy idő után a rutinban ki is üresedhetne, de számomra az ellenkezője érződik ki. Nem minden helyzetben mondják ki ugyanazzal a hangsúllyal. Emiatt van, hogy könnyed elköszönésként, van, hogy az érzések kifejezéseként és van, hogy az összetartozás megerősítéseként szólal meg, amitől számomta méginkább őszintének hat és nem csak egy megszokott, üres szónak, és ami már egyfajta tudatosságot is feltételez a szó használatában. De ahogyan a szavakat, úgy az AI-t is tudni kell megfelelően használni, a megfelelő módon és időben, hogy a segítségemre legyen, és ne a rabságomra.