A nagyböjt első napján, amelyet az egyház hamvazószerdának nevez, sok ember homlokára hamut szórnak, emlékeztetőül arra, hogy porból való teremtmények, törékeny, gyarló, esendő, bukott emberi lények vagyunk. Attól a pillanattól kezdve, hogy kibújunk anyánk méhéből, megkezdjük a haldoklás folyamatát.
Arra gondolni, hogy egy nap csak hamu lesz belőlünk, eléggé… komor valóság. Nem meglepő, hogy sokan közülünk kerülik, hogy szembenézzenek ezzel az igazsággal. Ez nem olyasmi, amin elgondolkodunk vagy amiről beszélni akarunk, sőt… olvasni. Végül is, amikor elkezdjük érezni, hogy milyen közel vagyunk a semmihez, könnyen kétségbe eshetünk. Halálra születni nem jó hír.
Az a tény azonban, hogy a kereszt jelével vagyunk megjelölve, azt mutatja, hogy végtelenül többek vagyunk a pornál. Isten szeretettjei vagyunk, és semmi, még a halál sem választhat el minket Isten szeretetétől Jézus Krisztus által. A porunk Isten saját életfenntartó és halálmegsemmisítő leheletével van feltöltve. Szeretett por vagyunk.
„…mert por vagy, és visszatérsz a porba!” (Ter 3,19)
Menj ki a szabadba, és szedj fel egy marék földet. Miközben ezt teszed, koncentrálj erre a két szimbólumra: por és kereszt. Még ha le is mosod majd a port a homlokodról, emlékezz identitásod valóságára: por vagy, akit a kereszt váltott meg.
(Trevor Hudson)
Az élet sója 