Az élet sója

Vasárnap zárult egy fotós kihívás, “14 nap, 7 fotó” címmel, amin részt vettem én is.

Kétnaponta új témát kaptunk, és a tágabb témán belül is egy szűkebbet, hogy a feladat érthetőbb legyen:

A kitartásban nem volt hiány, az ötleteknek azonban olykor híján voltam. Viszont több tapasztalattal is gazdagodtam:

• Kicsit jobban rászántam magam, hogy megismerjem azokat a készülékeket, amelyekkel fotóztam (fényképezőgép, telefon). Kitágultak a lehetőségeim, azzal, hogy már nem csak “érzéssel” készítettem a képeket, hanem tudtam egy adott dologról, hogy ha bizonyos értékre állítom, akkor milyen képet kapok majd. Voltak alap információk, amelyeket már eddig is tudtam, de a gyakorlat sokkal jobban elmélyíti/előhozza ezeket.
• Beállított képet nem is olyan egyszerű készíteni. Korábban nem csináltam ilyesmit. Inkább azt próbáltam megörökíteni, amit a pillanat épp adott. Most volt minden: erre-arra dőlés, kameraállvány, megvilágtás jobbról-balról-lentről-fentről, tárgy- és helyszínválasztás, háttérkeresés, záridőállítás, etc.
• A csoportdinamikánk, nekünk, embereknek, egyre kuszább. Már a program első napjaiban elindult egyfajta adok-kapok kommunikáció, jobbára a kihívás szabályainak be vagy be nem tartása végett. Volt, aki elnézőbb volt, volt, aki nem. Engem néhány be nem tartott dolog zavart (pl. nem saját képet osztottak meg páran, hanem kerestek egyet netről; régi fotót osztottak meg a kihívásra készült kép helyett – e ponton kicsit én is csaltam, mert bár fotóztam a kihívás adott témájában, de végül egy régebbi képet osztottam meg hozzá…szánom-bánom -; bedobták az összes fotójukat, mondván, hogy nem tudnak választani, holott kifejezett kérés volt, hogy a témamegjelöléssel megosztott fotó csak 1 legyen; nem a témának megfelelő vagy önmagára igénytelen képet osztottak meg olykor, stb.) Egy szó, mint száz: a szabályok egészséges be- vagy tiszteletben tartása még mindig nem erősségünk, és úgy érzem, egyre inkább nem lesz az. Egyre több a “nekem ne mondja meg senki, hogy mit csináljak” mentalitású ember. Na, engem ez bosszantott leginkább.
• A kihívás alatt lehetett fotós párt választani, akivel egymást segíthettük a fotózások alatt a képek véleményezésével, ötletekkel a kivitelezést illetően, stb. Végül lett nekem is fotós párom (férjemen túl, aki szintén olykor segített a képeknél), akivel egy másik fotós csoportban folytatjuk a fejlődést.
• Aki vezette ennek a pár napnak a kihívását, rendkívül türelmes ember, ami kell is egy ekkora csoporthoz (a kihívásban kb. 4000-en, magában a csoportban viszont kb. 11.000-en voltunk). Én jobbank láttam volna már az első napokban szólni a szabályok miatt, de így is jó volt. Tetszett, hogy a kihívás közepe felé már azért is válogatott a képeink közül a kétnaponta tartott “kibeszélő show-ra”, hogy megmutassa mit ne vagy hogy mit csináljunk nyugodtan egy fotó készítésénél.

Összegezve, nekem hasznos volt ez a két hét, mert előrébb jutottam pár lépéssel a fényképezés terén – elméletben inkább, mint gyakorlatban, de ez még alakítható. Ajánlom másnak is, ha találkozik ilyen lehetőséggel, ideje engedi és szeretne egy kicsit jobban belelátni a fotózás rejtelmeibe – a könyveken túl -, vegyen részt rajta!