Szokták mondani: “Van, ami nem változik.” Nálam a felhők iránti rajongás ilyen. Már gyerekkoromban is szerettem nézni a felhőket, ahogyan úsznak az égen, ahogyan elbújik mögöttük a nap, majd átereszti rajtuk a sugarait és aztán újra előjön. Ha a felhők és a fény játékát látom, ma is megállít, akkor is, ha csak egy fél percem van arra, hogy rácsodálkozzam. A hétvégi vonatutamon erre jutott bőven idő most, hogy csak nézzem, miként változik, formálódik, alakul.
Talán az összetettsége az, ami megfog benne: egyszerre tud erőteljes, lágy, hullámzó, gomolygó, lassan úszó, egy helyben álló, áteresztő, elrejtő, ijesztő és megnyugtató lenni. Van pár vers, ami ezt jól meg tudja jeleníteni. Íme:
Kárpáti Tibor: Zakynthosi anziksz
Megleplek egy emlékképpel
Léten túli égszínkékkel
Fény-festékkel elkeverten
Elring a menny a tengerben
A tenger azúr öblében
Mint lélek az Úr ölében
Álomképemmel megleplek
Felhő képében lebegnek
Át tereken és korokon
Kikkel habfehér homokon
A hullámzó sziklák alatt
Szikra-táncot táncolt a nap
Weöres Sándor:Ima
Köszöntelek a folyók zúgásával,
a felhő-arcú hegyekkel, a hegy forma fellegekkel,
a gong-alakú csillagokkal,
köszöntelek a szivárvánnyal, az éj minden tüzével,
és végül az ámulatos nap-ragyogással:
mind a tiéd!
valamennyiben itt vagy,
akkor is, ha szenderegsz és úgy is, ha leszállsz hozzánk váratlanúl
s a teremtmények seregének megvilágítod újra meg újra
kerek pajzsaidat, eleven mezőkön és rideg mérföldköveken heverőket,
egyszerűségük örök titkában, nyíltságuk rejtelmében,
miket állandó ittlétük miatt oly könnyen, szűntelenül feledünk.
a felhő-arcú hegyekkel, a hegy forma fellegekkel,
a gong-alakú csillagokkal,
köszöntelek a szivárvánnyal, az éj minden tüzével,
és végül az ámulatos nap-ragyogással:
mind a tiéd!
valamennyiben itt vagy,
akkor is, ha szenderegsz és úgy is, ha leszállsz hozzánk váratlanúl
s a teremtmények seregének megvilágítod újra meg újra
kerek pajzsaidat, eleven mezőkön és rideg mérföldköveken heverőket,
egyszerűségük örök titkában, nyíltságuk rejtelmében,
miket állandó ittlétük miatt oly könnyen, szűntelenül feledünk.
Az élet sója 