„… az első, a legeslegelső feladatom az, hogy magamat komolyan vegyem. Miért venne valaki más komolyan engem? Azt sem tudják, mi az élményem. Senki nem tudja, mikor viszket a térdem, senki nem tud rólam semmit. Tehát szólnom kell mindenről. ” (p. 17.)
„Onnan tudom, hogy valaki szeret, hogy mininum komolyan vesz.” (p. 20.)
„Nagyon bátornak kell lenni ahhoz, hogy az ember megmutassa, amit csak ő tud. Ha ezt mégis megtesszük, akkor egy darabig szinte körül se merünk nézni, mert attól félünk, biztosan egyedül maradunk… ” (p. 23.)
„Az önzőség legmagasabb foka nem törődni azzal, hogy mi a jó, csak azzal foglalkozni, hogy mi kellemes. (p. 26.)
„Mennyire sebezhetőnek kell lennünk ahhoz, hogy megengedjük, hogy valaki szeressen minket! […] Tehát, ha soha senkit nem akarsz megsiratni, akkor nem engedheted meg magadnak, hogy bárkit is szeress. […]… éppen olyan mélyen félünk az élettől és a szeretettől, mint a haláltól. ” (p. 32-33.)
„Inkább eltűrjük azt, ami rossz és fájdalmas, de ismerős, mint hogy megreszkírozzuk az ismeretlent. ” (p. 35.)
„Az egyetlen irányadó az lehet, hogy az ember megkérdezi magától, hogy amit tesz, azt tényleg szeretetből csinálja-e, vagy félelemből.” (p. 44.)
„A szeretet először is az, hogy azt tudom mondani valakinek: tudnálak bántani, de nem foglak. […] …a szeretet megengedi a másiknak, hogy legyen. […] Tehát a szeretett bizonyítéka a szeretettben van, nem a szeretőben. ” (p. 49.)
„Az szenved, akit bántottak. Akit nem bántottak, az nem szenved. “(p. 67.)
Sors, végzet, akarat
„Érdemes elgondolkozni, hogy ki vagy, amikor csinálsz valamit. És kinek vagy az, aki vagy? ” (p. 88.)
„A franciaoszági Lourdes szent vizeihez messziről zarándokolnak emberek, és bemártják magukat a vízbe. Vannak, akik csodálatos módon meggyógyulnak, és vannak, akik nem. Egy Nobel-díjas orvos egyszer sátort vert Lourdes-ban, megvizsgált egy csomó embert, és kikérdezte őket, mielőtt bementek, és miután kijöttek.
Akadtak köztük olyanok, akik mankóval, vagy tolókocsival jöttek, és úgy is távoztak, mert a szent hely és a szent víz ellenére nem gyógyultak meg.
És voltak olyanok, akiknek a röntgenfelvételein lehetett látni, hogy el van törve a gerincoszlopuk, szóval fizikailag lehetetlen lett volna, higy mozogjanak. Mégis, miután megfürödtek a vízben, sétáltak és jártak.
Az orvos sokáig tanulmányozta, mi is történik velük pontosan. A két csoportot csak egy dolog választotta el egymástól. Az orvos megkérdezte, higy pontosan hogyan és mit imádkoznak, amikor belemerülnek a vízbe.
Azok, akik szemtelenül – így fogalmazott a tanítómesterem, mert szerinte Istentől kérni az embernek valamit saját magának, az szemtelenség, hiszen Isten úgyis azt csinál velünk, amit akar – azt kérték Istentől, engedje meg, hogy járjanak, azok nem gyógyultak meg.
Azok viszont, akik azt érezték, hogy ottvalami szentség van, és teljesen odaadták magukat annak, ami történt, majdnem elfelejtették, hogy miért is jöttek. Tehát nem tudtak kérni semmit, és ha valamit imádkoztak, akkor az úgy hangzott, hogy legyen meg a te akaratod, ne az enyém. Ők voltak azok, akik csodálatos módon meggyógyultak. ” (p. 100-101.)
Az élet sója 