A kötődés utáni vágy
„Semmi sem érinti annyire mélyen és nem ragadja meg olyan erővel az ember lelkét, mint a kapcsolatai. ” (p. 9.)
A teljesség utáni vágy
„… a rosszul működő kapcsolatokon – némi segítséggel – szinte minden esetben lehet javítani, a jó kapcsolatok pedig jobbá tehetők.” (p. 17.)
„Ha anélkül próbálunk bensőséges kapcsolatot kialakítani másokkal, hogy tudnánk, kik is vagyunk, minden kapcsolatunkban saját magunk kiteljesedését fogjuk keresni. ” (p. 18.)
„Ürességérzetünk hátterében valójában nem az áll, hogy valaki hiányzik az életünkből, hanem az, hogy a lelkünk nem egész, nem teljes.” (p. 19.)
„… bár a kapcsolatok valóban segítenek énünk megismerésében, teljessé válásunkat nem garantálhatják. ” (p. 21.)
„Ha úgy kezdünk bele egy kapcsolatba, hogy nem érezzük magunkat értékesnek, semmi egyebet nem adhatunk a másiknak, csak a rászorultságunkat. S még ha meg is nyerjük az illető szívét, egy bizonyos idő elteltével akkor is szembesülni fogunk ürességünkkel. ” (p. 24.)
„…a teljessé válás az a folyamat, melynek során megtanulunk (1) meggyógyulni a sebeinkből, (2) álarcok nélkül élni, (3) kézbe venni a sorsunkat, valamint (4) bízni Istenben.” (p. 27.)
