„Teológiai értelemben a bűn fordít el bennünket a szeretettől: önmagunk, mások és Isten szeretetétől. Ha ezt a kérdést pszichológiai szempontból vizsgálom, két erőben vélem felfedezni a felelőst: az elfojtásban és a függőségben.” […] Gyakran fojtjuk el a szeretet utáni vágyunkat, mert a szeretet sebezhetővé tesz. […] Ez a legtermészetesebb emberi reakció: elfojtjuk vágyainkat, amikor azok már túlságosan nagy fájdalmat okoznak nekünk. […] Isten nem mindig az általunk remélt legkellemesebb módon közelít hozzánk, ezért tehát elfojtjuk az iránta való vágyakozásunkat. (p. 12.)
„Csakhogy amit elfojtottunk, azzal még számolnunk kell, tekintve, hogy bennünk marad, tudatunk peremén settenkedve. […] Az elfojtás rosszat sejtető hírneve ellenére viszonylag rugalmas, alakítható. A függőség, a szeretettől elfordító másik erő már sokkal ártalmasabb. […] A függőség egy önálló és sokkal pusztítóbb erő, amely aláássa szabadságunkat, és olyan dolgokra kényszerít bennünket, amelyeket valójában nem akarunk megtenni. Amíg az elfojtás elnyomja a vágyat, a függőség hozzáköt a vágyhoz; a vágy a kívánság erejét rabul ejti, és bizonyos viselkedésformákhoz, emberekhez és dolgokhoz köti. ” (p. 13.)
„A függőség egyúttal bálványimádóvá is tesz valamennyiünket, hiszen arra kényszerít, hogy imádjuk kötődésünk tárgyait, miközben megakadályoz bennünket abban, hogy szabadon és valóban szeressük Istent és egymást.” (p. 14.)
„A kegyelem a világmindenség legerősebb hatalma. Felülmúlhat elfojtást, addikciót, minden külső vagy belső erőt, amely az emberi szív szabadságára tör. “(p. 15.)
„Végül rájöttem, hogy a függőség magam és mások esetében sem korlátozódik pusztán különböző anyagokra. A munkának, a teljesítménynek, a felelősségnek, a meghittségnek,a másokban való rokonszenv felébresztésének, a segítségnyújtásnak és tengernyi egyéb viselkedésformának ugyancsak rabja voltam. “(p. 21.)
„Arra vagyunk rendeltetve, hogy szabadon válasszunk és döntsünk. Rendeltetésünk pszichológiai értelemben nem determinál bennünket tökéletesen, nem vagyunk bábok vagy gépek. Spirituális szempontból szabadságunk megengedi, hogy kedvünk szerint döntsünk Isten, az élet 3s a szeretet mellett vagy ellen.”(p.24.)
„…szeretetből, szeretetben és szeretetre vagyunk teremtve.”(p.25.)
„A kegyelem nem birtokolható; öröktől fogva határtalan, s miként az azt ajándékozó Lélek, fúj, ahová akar.”(p.29.)
„Függőségnek nevezünk minden olyan kényszeres, megrögzött viselkedést, amely korlátozza az emberi vágy szabadságát. Meghatározott tárgyakhoz való kötődés, ragaszkodás vagy vonzódás idézi elő. A viselkedés szó különösen fontos szerepet játszik a meghatározásban: jelzi, hogy a cselekvés nélkülözhetetlen eleme az addiktív viselkedésnek. Miként jeleztem, a vágyhoz való odakötődés rejlik a függőség kialakulásához vezető folyamat végén.”(p.39.)
„A figyelem és a szeretet szorosan összefügg; hogy a szeretet megnyilvánulhasson, a figyelemnek szabadnak kell lennie.” (p.43.)
„A szabadság és a biztonság nehezen fér meg egymással: biztonságot nyújtó dolgaink hajlamosak kötelékeinkké válni, ugyanakkor azokat, amelyek a szabadságunkat garantálják, általában kockázatosnak véljük. “(p. 47)
„Tekintve, hogy az életben bármi válhat kötődés tárgyává, nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy óriási különbség van az erős érzelmek és a valódi függőségek között. Ez pedig nem más, mint a szabadság. Komolyan és mélyen kötődhetünk számos dologhoz, miközben megannyi mástól irtózunk, de többségükkel kapcsolatban szabadon dönthetünk, hogy milyen mélységig, és mennyi ideig merülünk el bennük. Azok nem válnak isteneinkké. Ne feledjük tehát, hogy a valódi függőség olyan kényszeres, megrögzött viselkedésforma, amely Isten iránti szeretetünk helyébe lép, megkurtítja szabadságunkat, továbbá elvonási tünetek, tolerancia, az akaraterő elvesztése, és a figyelemelterelés kísérőjelensége jellemzik.” (p. 53.)
„Ahhoz kétség sem férhet, hogy jó dolog, ha a szülők törődnek gyermekeikkel, ha az emberek kedvesek egymáshoz, ha keresik Istent. Nagyszerű lenne, ha ezek szokássá válnának. Csakhogy óriási különbség van aközött, hogy mindezt szabad akaratunkból tesszük, vagy kényszerből. Az első esetben a szeretet motivál bennünket, az utóbbiban a szolgaság.”(p.55.)
Az élet sója 