„Ugyanis kicsi koromtól kezdve egészen az anyámra hasonlítottam, más voltam, mint az apám és nővérem. Az anyám erre azt mondta, hogy azonos anyagból lettünk gyúrva – ez annyiban igaz is volt, hogy mindkettőnknek olyan volt a szemünk, ami Japánban nagyon szokatlan. Nem volt barna, mint általában a japánoké, hanem mindkettőnké világosszürke. Amikor még egészen kicsi voltam, azt mondogattam a mamámnak, hogy biztosan valaki lyukat fúrt a szemünkbe, azon keresztül pedig kifolyt a barna festék. A mamám ezt nagyon mulatságosnak találta. A jósnők azt mondták, anyám szeme azért olyan színtelen, mert a személyiségében olyan sok a víz, hogy a többi négy elem számára már nincs is benne hely […] Az anyám mindig azt mondogatta, azért ment feleségül az apámhoz, mert túl sok víz volt a személyiségében, az apáméban meg túl sok volt a fa. Akik ismerték az apámat, megértették, hogy anyám ezzel mit akar mondani.
A víz az egyik helyről a másikra gyorsan folyik le és mindig talál egy rést, amelyen át tud haladni. A fa viszont erősen gyökerezik a földben. […]”
„Először akkor tudtam meg, hogy anyám beteg, amikor apám visszadobta a halat a tengerbe. Aznap éheztünk, hogy megértsük az ürességet – ahogy mondta. ” (Forgatókönyvi változat)
Az élet sója 