Ákos az “Adj hitet” c. dalában egy helyen így szól a szöveg:
“Én ordítok néhanap, tudom, hogy bántalak. Csak szidlak a semmiért. Hiányzik néha egy kis fájdalom, máskor meg nem bírom azt, hogy folyton megkísért.”
Aztán később egy másik helyen:
“Te boldog vagy, hogy van kit féltened,egyetlen életed. Ennél komolyabban nem veszed. Próbáltam hős lenni és szent, nekem egyik sem ment. Magamon veled nevetnék. Játékos vagy, mint egy nagy gyerek legdurvább fegyvered a békülésre képesség.”
Furfangosan összetett egy dolog a megbocsátás. Egy vonása azonban alap, és ez a szeretet. Csak akkor vagyok képes megbocsájtani a másiknak, ha tényleg jól szeretem, a helyén szeretem, és úgy, ahogy van. Ez mindenképp szükséges hozzá, mert nélküle önmagam és a másik becsapása történik csak. Egy újabb Ákos-szöveget hozok erre, mert jól érzékelteti ezt:
Akkor a leghosszabb a tél
Ha már az ember nem remél
Ha a holnap csak ködös kép
Tövissel barázdált vidék
De aztán
Nem tudni honnan
Szívembe robban
Ébredek nyomban
Mert széjjeltép
Kapj el, hogyha zuhannék
Ha a vérem széjjeltép
Nem lankad az indulat
Amíg éget, élhetnék
Szeress így
Szeress még
Pedig nem leszek már jó
Csak ilyen senkinek való
Ne kímélj, ne is vigasztalj
Jobb, ha az ember tapasztal
Mikor a szív a szívnek feszül
Mindenki egyedül van belül
De aztán
Érzed, hogy ébred
Felzúg a véred
Soha nem érted
De széjjeltép
Kapj el, hogyha zuhannék
Ha a vérem széjjeltép
Nem lankad az indulat
Amíg éget, élhetnék
Szeress így
Szeress még
Pedig nem leszek már jó
Csak ilyen senkinek való
Hihetetlenül felszabadító ezt a szeretetet megtapasztalni, mikor úgy fogad el a másik; és te is önmagadat, ahogyan vagy. Még akkor veled van és feléd fordul, mikor valamit nagyon elrontottál. Hatalmas erő van benne, ami képes mindent megváltoztatni.
Az élet sója 