Kettős érzés van bennem, ha arra a szóra, cselekedetre gondolok, hogy: elengedni
Kudarc, csalódás:
“Kit, mit nem volnál képes elengedni, azt csupán használod.” (Fodor Ákos)
Csalódhatom önmagamban és a másikban is: csak használom a másikat, vagy/és ő is csak használ engem? Ezért nem akarom elengedni? És vajon nem így van ez a múlttal is: sokszor azért nem tudok a jelen ajándékainak örülni és betelni vele, mert a múlt eseményeiben ragadva kényelmesebb benne maradni, mint tenni valamiért, ami akár az egész életemet megváltoztathatja. A konfortzónába zár.
Remény, szeretet, figyelem:
“Csak szeretetben érdemes élni. Méghozzá olyan szeretetben, amely megérint, sőt átölel és elengedni is képes, ha a növekedés ezt kívánja.” (Simon András)
Azért engedek el valamit vagy valakit, mert szeretem a másikat, és szeretem önmagamat is annyira, hogy esélyt adjak valami másnak, valami jobbnak, valami hatalmasabbnak. Azt hiszem, a valódi szeretetnek ez az igazán erős próbája: ebben kiderül, hogy szabad vagyok-e, és képes vagyok-e úgy szeretni a másikat, hogy ő is szabad legyen.
Az élet sója 