Egy hónapja még azon siránkoztam, hogy nem hiszem el, hogy kéthetente egyetlen órára kell leutaznom Pestről Pécsre levelezőre, és hogy ez így nagyon nem éri meg.
Ez azonban egyre inkább kezd eltűnni.
Tegnap több olyan ismerősömmel utaztam a vonaton hazafelé, akikkel már rég nem találkoztam, így jót tudtunk beszélgetni. Ma délelőtt egyik “tesómmal” ebédeltem, délután összefutottam egy barátommal bevásárlás közben és utána náluk kötöttem ki. Rég beszélgettem már velük is. Este pedig egy (szintén régen látott) család jött hozzám vacsorára.
Még hogy nem éri meg a kétheti utazás egyetlen óra miatt?! Azért lehet, hogy nem is, de ezek a találkozások bármit megérnek. 🙂
Az élet sója 