“Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotokegymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”Jn 13, 14-15
Már egy ideje nem írtam ide. Leginkább, mert a magam időbeosztását sem bírom már követni. Jobban mondva a vállalásaim sorrendje változott inkább, no meg, hogy mivel is töltöm a szabadidőm. De mivel és kikkel? A lényeg, hogy most jutottam el odáig, hogy most az írásra is időt szakítsak.
Nagyon foglalkoztat ez a gondolat mostanában: “a világban de nem a világból élni”.
Mit jelent ez? Egyszerűnek tűnik, de mégis miért olyan bonyolult olykor? Leginkább a kérdések tolulnak fel bennem ezzel kapcsolatban:
Meddig tart a világ és honnan kezdődik az, ami nem a része? Hol vannak a határaink?
Elválasztható ennyire e két dimenzió?
Ha valami már nem e világ része, hogyan képes mégis szervesen hozzá tartozni?
Ahhoz, hogy valóban a világban éljek, minden emberi gyarlóságom és képességem, erényeimet egyaránt el kell fogadnom. Úgy, ahogy vagyok. De mit jelent ez az elfogadás?
Belenyugszom abba, hogy van, amin nem lehet változtatni? Valóban van, ami nem változik, vagy amin nem lehet változtatni? Vagy van, amit tudomásul kell venni és elengedni? Nagy a kettőség bennem e kérdések miatt. Vagy azért, mert egyértelműen tudom rájuk a választ, de ezt nem könnyű belátni. Vagy azért, mert pont, hogy nem látom a választ és ezért azt sem, hogy merre és hogyan tovább az úton.
A legegyszerűbb válasz talán maga Krisztus. Az Ő szeretete és elfogadása: ahogyan a bűnöst szerette és nem a bűnt. Együtt evett és ivott a többiekkel, de tekintete mégsem ezekre szegeződött, hanem az Atyára, aki pedig mindezt megadja.
Nehéz így szeretni, és én talán nem is leszek képes rá emberi korlátoltságaim miatt. És nehéz azt is tapasztalni, hogy amikor a bűnöst szeretem, de a bűnt nem, azzal maga a bűnös is elhatárolóni tűnik tőlem.
Hogyan lehet úgy kifejezni a szeretetünket, hogy az a másiknak is jó legyen? Hogyan lehet szelíd és türelmes igazsággal, szeretettel élni? Meddig tart a türelem és mikortól csak áltatás már? Meddig remélhetek az emberben, hogy az képes isteni képmás voltában élni és ebből táplálkozni?
Egyenlőre maradnak Jézus szavai: “Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”
Mert nélküle lehet. De nem érdemes….
Az élet sója 