Ma nagyon sok dolog kavargott bennem…
A legerősebb az alázat gondolata volt: milyen sokat kell ezt még gyakorolnom ahhoz, hogy ne legyen bennem indulat vagy düh, ha azt érzem, hogy egy helyzet igazságtalan?! Jobban mondva talán inkább azt, hogy ez az indulat ne ragadjon magával. Az indulat ugyanis érzés, és az érzést nem lehet befolyásolni, és valljuk be, olykor hajlamos vagyok lobbanékony lenni. De a tetteket igen, ami aztán később már az érzelmekre is hatással lehet. Talán Isten nem is azt kéri tőlem, hogy hunyjak szemet dolgok felett, hanem azt, hogy tudatosítva, elfogadva és a a helyzetből a legjobbat kihozva cselekedjem.
Elkedződött nagyböjt, és néhány elhatározás már született bennem, hogy mi az, amit az Úrnak ajánlok. Van amelyikkel ezt a felajánlást újra és újra meg kell tennem, ahhoz, hogy biztosan lássam, nem kötöz-e meg. Hogy rájöjjek, valóban hozzám tartozik-e az a valami/valaki. Hogy jól tudjam szeretni, használni, birtokolni. Hogy én birtokoljam őt és ne ő engem – ez utóbbi tárgy esetében értendő persze.
Életem mostani eseményeit tekintve azt hiszem talán a hálaadás lesz a legjobb nagyböjti feladat. Mert ebben rengeteg lemondás is van: lemondás az önzőségemről, lemondás a másik irányításáról, lemondás a birtokolni vágyásról,.
Ha pozitíve nézem a megközelítését: odafigyelni másokra, észrevenni az értéket, a szépséget, megismerni a másik helyztetét, gondolkodását, szabadnak lenni a szeretetre és a Szeretetre.
Üressé válni. Ha tele vagyok mindennel, amire vágyom, akkor elhomályosulhat a szemem és könnyen előfordul, hogy nem jut hely annak, amire valóban szükségem volna. Vagy hogy észrevegyem, mi az, ami igazán fontos volt, és nem adtam neki helyet. Erről az Egy gésa emlékiratainak kezdő része jutott eszembe (hasonlóan egy másik év nagyböjtjéhez ):
“Először akkor tudtam meg, hogy anyám beteg, amikor apám visszadobta a halat a tengerbe. Aznap éheztünk, hogy megértsük az ürességet – ahogy mondta.” (The Memoirs of Geisha )
Ha már tele a kezem, hogyan vegyem át a szüntelenül nekem szánt ajándékokat? Ha nem tudok befogadni, lesz-e lehetőségem arra, hogy bármiért is hálát adjak?
Most így visszaolvasva, azt hiszem ez elegendő program lesz az elkövetkező napokra… 🙂
Az élet sója 