Tegnap voltam a pécsi vásárcsarnokban. ha valahol megtalálható az emberek sokszínűsége, akkor ez egy olyan hely…:)
Jelen van itt a finoman válogató várositól, a gyakorlatias háziasszonytól, a vidékről érkezett egyszerű árustól, a kissé fukar és magának jól megnéző kereskedőtől, a kisfiát a pulton szoptató árus cigány asszonytól, a vevőket mindenáron megszólítani akaró kufártól, az éppen hazautazó éhes diáktól, pusztán ezt a forgatagot szemlélő emberig, mindenki. Amikor valaki belép a csarnokba, mintha egy kisebb, zárt világ lenne jelen, mégis kapható itt egyszerű, hazánkban megtermelhető zöldség és gyümölcs, külföldről importált papaya, mindenféle virág, és cserepes növény (kaktusz, paprikapalánta, fűszernövények, orchidea, stb.), kínai papucs, román zokni, horvát pékáru. Még az illata vagy szaga is más egy-egy részében a piacnak. Hol nyálcsorgató, édes eperillat, hol a nyers húsok vagy a halak erős esszenciája, hol ínycsiklandozó frissen sült péksütemények illata, hol a zárás előtti tisztítás fertőtlenítőjének szúrós szaga, és van, hogy frissen “csapolt” kávé élénkítő aromája terjeng a levegőben.
Az emberek különféle érzelemvilága is nagyon érdekes képet mutat. Az idő látszik meg leginkább az ide betérő vagy itt jelen lévők arcán. Mégpedig onnan megközelítve, hogy ki az, aki rohan, ki az, aki ráér, ki az, aki határozatlansága miatt lekési a buszt, vagy ki az, aki az idejét erre szánva kitartóan kutakodik az után a valami után, amit szeretne.
Miden szempontból forgatag, és az ember minden érzékszervét igénybe veszi akarva-akaratlanul is….
Az élet sója 