The I Heart Revolution

Tegnap délután elmentem megnézni egy igen jónak ígérkező filmet. 

A filmet a Hillsong United készítette a fellépéseinek helyszíneiről és az utazás alatt tapasztalt élményeikről. Riportokat is készítettek helyi emberekkel és sok olyan helyet megpróbáltak meglátogatni, amely városrészekről vagy helyekről a turisztikai katalógusok nem beszélnek (nem igazán lenne túristacsalogató, sőt…). A riportokat és a filmeket az adott témához kapcsolódó idézetekkel is színesítették. Nehéz is volt ilyen sok információt befogadni. A film végére úgy jöttem ki a moziból, mint akinek már csak hazamenni van ereje. Kint a szabad levegőn aztán gyorsan változott a helyzet 🙂

Lendületes és energikus megszerkesztése miatt a film jól befogadható, témái pedig igen aktuálisak. 

Azzal a gondolattal indított, hogy hajlamosak vagyunk nagyon könnyen általánosítani és tömegesíteni az embereket. Ahogyan végignéznek a koncerteken a színpadról, szinte csak egy hatalmas, és egyszerre mozgó tömeget lehet látni. Azonban ezt a tömeget emberek alkotják, akik mind külön-külön egyediek. Mindegyiküknek megvan a maga belső világa; a háttere, ahonnan jött; az élete, amit eddig átélt. És ezt sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni. Az egyik énekes srác jól fogta meg a jelenlegi változásokat és emberi irányultságot: azt mondta, hogy végiggondolta az eddigi utazásaikat, melyek sokszor nagyon különböző gazdasági és kulturális országokban, városokban voltak, és azt vette észre, hogy minden, ami divat és amitől valaki egyedivé válhat, egy helyről jön. Mindenki egyedi akar lenni, és mindenkinek ugyanazt az eszközt adják el úgy, hogy attól egyedi lehet. Éppen ettől esz mindenki ugyanolyan és veszítik el a tényleges egyediségüket. ha viszont tisztában vagyunk azzal, hogy mik a valódi értékek, és nem valami másnak hagyjuk, hogy megmondja, mitől is válhatunk egyedivé, akkor valóban annak láthatnak minket, akik vagyunk, amilyennek Ő akart. Ha nincs meg az utcai tapasztalatuk a turnék során, valószínűleg ők sem vették volna észre ezeket, mert egyszerűen a színpadig már nem jut el (hogyan is tudna?!).

A film témái között volt a minket – még ha észrevétlenül is – körülvevő szegénység, és elhagyatottság. Számomra ezt a témát túlságosan sokat ismételték. Kicsit az volt az érzésem, mintha egy olyan filmet néznék, ami ostorozna azért, mert nem megyek el misszionálni a zimbabwei családokat. Persze azért az együttes kiemelte, hogy igazából nem tudják sokszor ők sem, hogy mit is tehetnének, mert van, hogy csak egyetlen napot töltenek az adott helyen, aztán repülnek is tovább egy másik városba vagy kontinensre. Tény, hogy a városokban – de lassan a falvakba is beszivárog – úgy megyünk el egymás mellett, mintha nem függne mindenkitől, hogy az adott hely mennyire élhető és hogy mi zajlik benne. Keresnünk kellene azt az egyensúlyt, amiben nyitottak maradhatunk a másik felé, ha szüksége lenne rá, de közben megőrizzük azt a szférát, ami már a személyes életünkhöz tartozik.

Keresztény film lévén, szó volt az egyházról is, annak szerepéről és helyéről ebben az egész forgatagban. nagyon tetszett, amikor kihangsúlyozták, hogy nem a gyülekezet (mivel hogy protestánsok) van azért, hogy az embereket segítse, hanem a tagjain múlik, hogy a gyülekezet aztán képes lesz-e erre valamikor. Ami viszont kicsit nehezebben volt befogadható számomra, az az, hogy kissé egy univerzális és globális egyházképet vázoltak fel azzal, hogy túlságosan az emberekre helyezték a hangsúlyt. Számomra olyan volt, mintha Istent és az egyház szervezettségét kihagyták volna a buliból. Márpedig, ha egy nagyobb tömegű gyülekezetet, vagy közösséget hatékonynak szeretnénk tudni, akkor nem elegendő a szimpla egyéni képesség hozzáadása. Tévelygő emberek lévén szükség van egyfajta irányításra, ami segít abban, hogy ne legyenek az egyes embereknek vadhajtásaik, amik meg is fojthatják az adott közösséget, egyházat, felekezetet, és még nevezhetném sokféleképpen.

Összességében tekintve nem bántam meg, hogy megnéztem, sőt! Lelkesítőleg hatott rám, és újra átgondoltatott bennem néhány dolgot. Szóval tessék csak bátran megnézni! 🙂

Ízelítőül a film trailere: http://www.theiheartfilm.com/


Hozzászólás