Sok (fura) dolog van, ami elveheti az emberi szabadságot. Minap egy ismerősömön vettem észre ezt (nem az első alkalommal). Nem leírni vagy leminősíteni szeretném az illetőt, csak nagyon fura az, ahogyan az élet által hozott váratlan, negatív eseményeket kezeli. Leginkább azt érezni a viselkedéséből, hogy nem képes szabadon rendelkezni a rá bízott lehetőségekkel, nehogy elrontson valamit. Emögött pedig óriási megkötözöttség és félelem van benne valami miatt. Csak azt tudnám kideríteni, hogy mitől és hogy miért van ez?! Sokszor nem tudom, hogy hogyan kezeljem ezeket a helyzeteket – van, hogy inkább nem is mondok semmit, vagy 20x is meggondolom, hogy mit is mondjak – és szegényt sajnálom emiatt. No, de legfőképpen azért sajnálom, mert úgy tűnik, hogy az életben nem volt túl sok időszaka, amikor igazán szabadnak érezhette magát (bár erről meg nem nyilatkozhatom az ő nevében, mert csak pár hónapja ismerjük egymást, és mert nem tudom, hogy tényleg így van-e).
A félelem az ember életében a lehető legrosszabb és legmegbénítóbb dolog: “A félelem ugyanis nem egyéb, mint lemondás a segítségről, amit a megfontolás nyújt.” (Bölcs17,11)
“Az Úr ugyanis Lélek: ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által. ”
(2Kor3,17 – 18)
Az élet sója 