Az élet sója

Elkezdtem olvasni A viskó c. könyvet is (és már majdnem a végénél tartok (: ). Személyes ismeretségből már hallottam róla sok jót, és egy kritikában olvastam róla sok rosszat is. A kritika meglehetősen érdekes volt számomra, mert – és itt most nem nevesítek senkit és semmit – egy közösségi portálon azzal érveltek a könyv rossz minősége mellett, hogy keresztényellenes ill. eretnek nézeteket tartalmaz. Ha jobban szemügyre vesszük a dolgot, és szinte mindent szó szerint értelmezünk a könyvben, akkor ez így is van. No, de ugye emberek lévén, nem gondolhatjuk komolyan, hogy mindent úgy kellene értenünk, ahogyan azt a szavak puszta létezésükben mondanak?! A nyelvünk töredékes gondolkodásunkhoz és érzéseinkhez képest, mivel a gondolatainkban és az érzelmeinkben az adott dolog sokkal színesebben és árnyaltabban van jelen, mint azt képesek lennénk leírni. Ha kötözködni szeretnék valamivel, akkor ezen az úton biztosan megtehetem, mert kifejezéseink valóban pontatlanok. De a mondanivalóban nem ez a lényeg! Hanem az, amit megpróbál jelenvalóvá tenni, átadni. Én így olvastam/olvasom ezt a könyvet (máshogyan szerintem ne is kezdjen neki senki, mert lehet, hogy csalódni fog vagy túlságosan naivnak fogja tartani a könyvben leírtakat) és azt kell mondjam, hogy tetszik. Olyan kérdéseken is elgondolkodtatott, amikkel eddig nem igazán foglalkoztam, pedig naponta megélem a hitemben (pl. milyen a Szentháromságban élő Atya, Jézus és Szentlélek személyes kapcsolata egymással; hogyan viszonyulnak egymáshoz; ki irányít kicsodát – ha egyáltalán irányít is valaki valakit; miért van szükségünk, embereknek hierarchiára és vezetőkre; stb…).