Megáldva

“Azokban a napokban történt, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quiriniusz, Szíria helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzettségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.” (Lk 2,1-6)

Ma 4 év kihagyás után ismét megáldották a lakásom (a fenti szentírási rész el is hangzott az áldás alatt). Már ráfért a hosszas felújítás és küzdelem után 🙂 És nem is akármilyen emberekkel: olyanokkal, akiket szeretek és akikért hálás vagyok. A legnagyobb felismerés a mai napon (ami egyébként már többször tudatosult bennem, csak úgy tűnik nem eléggé) az volt számomra (méghozzá pont a szentírási részből), hogy – míg Máriának és Józsefnek nem volt “rendes” helye, ahol világra hozhatják a Gyermeket – nekem van tető a fejem felett. 

 

Köszönöm ezt a napot!


Hozzászólás