A minap ragadott meg ez a gondolat sok más közül is: a fájdalom lehetőségei.
Egy lelkinapot tartottunk néhány barátommal tegnap, aminek az alapja Varga László atya egyik lelkigyakorlatos könyve volt. Ebben az ember “háromlábú székes” vonatkozása jelenik meg. A három láb, amin az ember léte alapszik: Isten szeretete, önmagam szeretete, mások szeretete. Amikor az atya Isten meg nem értett szeretetéről ír – tudniillik rengetegszer áll az ember az előtt a kérdés előtt, hogy mi miért történik úgy, ahogyan – akkor említi, hogy a még olykor fájdalmas, “Nem.” – leges válaszokból vagy a számunkra érthetetlen történésekből fakadó fájdalom nem csak érzés, hanem lehetőség.
Segít megismerni önmagam korlátait. Lebontja azokat a falakat, amiket önmagam köré építettem védekezés gyanánt. Összetör és lecsupaszít. És mindeközben formál. Bezárhat még jobban, de akár nyitottá is tehet mások felé. Megkeményíthet, de akár érzékenyebbé is tehet a dolgok iránt. Az, hogy melyik irányultság valósul meg a szenvedésben, részben rajtam, és az általam “hozott anyagon”, de leginkább a kegyelmen múlik. Hiszem-e, szeretném-e hogy mindez a javamat szolgálja.
De mások felé is lehetőséget tartogat a fájdalom. Amit már megéltem, az tapasztalatul szolgálhat másoknak. A fokozottabb érzékenység mások problémáira, fájdalmára, szenvedésére alkalmassá tesz ahhoz, hogy meghallgassam a másikat és valóban együttérzést tanúsítsak felé.
Egyszer valaki más a nehézségeiről mesélt, és ha nincs ez az előzetes tapasztalat, felismerés, akkor nem lettem volna képes ennek a másik embernek a meghallgatója, a segítsége lenni.
Miként jó pár dolog, ilyen hát a fájdalom is: lehetőségekkel teli…
Az élet sója 